Home Magyarország Kiderült, mikor nyit Balatonfüred hatalmas partmenti jégpályája
Forrás:

MTI

A téli szezonban ismét egy kilométeres jégfolyosó várja majd a korcsolyázókat Balatonfüreden.

A város vezetése bejelentette: idén is megépítik az ország legkülönlegesebb jégpályáját.

A tavalyi nyomvonalon, a Balaton közvetlen közelségében három jégpályatesttel, és az azokat összekötő egy kilométeres jégfolyosóval, összesen 3600 négyzetméter jégfelülettel várják a városba látogatókat a téli szezonban.

A családoknak újabb attrakciókkal készülnek, és a biztonság érdekében idén az ezer korcsolya bérlési lehetőségén túl sisakokat is biztosítanak. Lesz melegedősátor, az illemhelyeket pedig a belépőjegyet váltók térítésmentesen használhatják.

A jégpályát novemberben kezdik el építeni, és a tervek szerint december 12. valamint január 31. között lesz nyitva – ismertette az alpolgármester.

(Címlapfotó: Korcsolyázók a balatonfüredi jégpályán 2024. január 27-én.  MTI/Vasvári Tamás)