Home Strand Homokos tengerpart nyílt Bécsben
Forrás: Fotó: Arena Beach, Bécs (c) Stadt Wien/Christian Fürthner

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beachet, amely több mint ezer négyzetméteren, homokos parttal várja a csobbanni vágyókat a Neue Donaunál. A sekély partszakasszal és az árnyas fákkal ez alkalommal a családoknak kedveznének leginkább.

A Duna-sziget és a Neue Donau több mint hatvan kilométeres, szabadon hozzáférhető partszakaszával igazi Eldorádó a fürdőzésre vágyó bécsieknek. A területen több nemrég felújított illetve újonnan kialakított szabadstrand is várja a pihenésre, hűsölésre vágyó városlakókat. Ilyen például a gyerekesek körében népszerű PiratBucht, a nemrég teljesen felújított CopaBeach vagy a Sunken City a Neue Donau másik oldalán, amely most újul meg. Május közepétől pedig az Arena Beach gazdagítja a sort.

A Neue Donau bal partján, a Kaisermühlenbrückétől sodrásirányban található öböl leginkább egy amfiteátrumra emlékeztet, gondozatlansága miatt azonban csak a legelszántabbak használták. Most azonban homokos stranddá varázsolják. Ehhez négyezer köbméternyi homokkal szórják fel úgy, hogy egy sekély partszakasz jöjjön létre. Az itt található gát támfaláról nyolc füves terasz vezet le a vízhez, amelyek kiváló pihenő- és napozóhelyek. Az árnyékról pedig további harminc frissen ültetett fa – hőségtűrő mezei juhar, ezüstfa és virágos kőris – gondoskodik majd. Az 1.100 négyzetméteres szabadstrand sekély partszakaszával a családok számára lesz igazán ideális fürdőzőhely.

„Míg más tartományokban privatizálják a vízpartokat, addig Bécs a lakosság számára vonzóvá és hozzáférhetővé teszi azokat. Nagyon örülök, hogy egy olyan helyen alakíthatunk ki kellemes fürdőzőhelyet, amely eddig kevésbé volt csábító a strandolók számára” – mondta a beruházás kapcsán Ulli Sima városi tanácsnok.