Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.
A Bahart állami támogatással, 5,7 milliárd forintból vásárolta meg a négy új hajót.
Az új hajók környezetvédelmi szempontból a legmagasabb normáknak felelnek meg, műszaki megoldásban a legújabb technológiákat hozzák, és kialakításuk az utasigényeket figyelembe véve történt. A két új komp 20 százalékkal növeli az eddigi szállítókapacitást, gyorsabbá téve az átjutást Tihany és Szántód között, a panorámafedélzetük pedig plusz élményt ígér. A két új katamaránnak multifunkcionális a kialakítása, így alkalmasak menetrendi, séta- és programhajózásra is.
Az új hajók kerékpárszállító kapacitása sokkal nagyobb, mint a korábbiaké, amire szükség is van, hiszen a kerékpárosok számára a Balaton az első számú desztináció. Tavaly 16 százalékkal több biciklis kelt át a tavon, mint egy évvel korábban. Csak a kompokon közel 130 ezren utaztak biciklivel, vagyis minden 10. utas, és folyamatosan nő a számuk.
A Balaton természeti és a kikötők épített adottságaira tervezett, majd a komáromi hajógyárban megépített új hajók Siófokról indultak az idei első menetrendi hajóval együtt Balatonfüredre, ahol az első hajó fogadásának ünnepének részeként felszentelték és felavatták őket.
A kompok a Szántód és Tihany nevet kapták, hiszen Szántódrév és Tihanyrév között közlekednek majd, míg a Tomaj és Balaton nevű katamaránok a két legforgalmasabb, azaz Fonyód-Badacsony, valamint a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon szállítják majd az utasokat.
A 45 méter hosszú és 11 méter széles kompok a BAHART eddigi legnagyobb utas- és járműbefogadó képességgel rendelkező hajói, amelyek 120 utast, 24 gépjárművet és 30 kerékpárt képesek egy időben szállítani. A szintén 11 méter széles, de 35 méter hosszú katamaránok pedig 350 utast és 35 kerékpárt vihetnek egy időben a partok között.
Idén átlagosan 8-10 százalékkal emelkedtek a hajó- és kompjegyárak. Az új hajóknak köszönhetően több járat indul a fő útvonalakon, és a komp is sűrűbben közlekedik.