Home Nyaralóhelyek Hihetetlen, mi derült ki Mljet szigetéről
Szerző: Vízpartok

Mljet szigetén a természetvédelem a legnagyobb munkaadó. A Horvátország legzöldebb szigeteként emlegetett Mljet egyharmada nemzeti park, amelynek felügyelő szervezete a legnagyobb munkaadó a 37 kilométer hosszú sziklatömbön.

A Peljesac-félszigettől egy 8-10 kilométeres csatornával elválasztott Mljet 16 településének összesen mindössze 800 lakosa van. A 90 százalékban erdővel borított szigeten a legnagyobb munkaadó a természetvédelmi területet gondozó szervezet, a második pedig a tűzoltóság, ugyanis a szárazság, a szél és az erdők miatt jelentős a tűzveszély.

A magyar turisták által ritkán látogatott sziget észak-nyugati részén található nemzeti park különlegessége egy kettős tórendszer – benne egy apró szigeten álló egykori kolostorral -, amely a tengervizet egy századokkal ezelőtt épült keskeny csatornán áramoltatja át és vissza, az árapály változásának megfelelően. A területen tilos a halászat, a horgászat és a hajózás, kizárólag a természetvédelmi terület fenntartóinak kirándulóhajói közlekedhetnek, a kerékpáros és gyalogtúrázók számára ugyanakkor kedvelt a part menti terület.

Mljet egészen a huszadik századig mérges kígyóiról is ismert volt, ezért 1910-ben Indiából mongúzokat telepítettek a szigetre. A kígyók természetes ellenségének számító emlősöknek köszönhetően már nincsenek veszélyes hüllők, viszont a két-három ezer tagúra becsült mongúzpopuláció egy egyedének megpillantásához is nagy szerencse kell.

A zöld szigeten számos magánapartman mellett egyetlen szálloda van, az észak-nyugati végén fekvő Pomena településen. A háromcsillagos Hotel Odisej a főszezonban 75 dolgozót alkalmaz a 150 szobás szállodában, de októbertől áprilisig a kihasználatlanság miatt zárva tartanak.

Mindennapos elfoglaltságot és megélhetést adnak ugyanakkor a családi gazdaságok a szigeten, jellemző az olívaolaj és a kecskesajt készítése. A Trazicic család egy eldugott, több mint ötszáz éves kőházban él. Évente 1000-1500 liter olívaolajat állítanak elő a birtokukon, de ha jó idő van, akár több mint 2000 litert is préselnek. A családi gazdaságban a kecskesajt mellett citrom- és narancsfáik terméséből kandírozott gyümölcsöt, valamint fügéből, szőlőből és mandulából készült édességeket állítanak elő.

Kövess minket!