Péntektől vasárnapig Gyulán és környékén rendezik meg az idén 20 éves Muzsikál az erdő programsorozatot.
A rendezvény hagyományosan az Erdők hete regionális megnyitója is egyben.
Pénteken Gyulán, az Almásy-kastélynál, szombaton Városerdőn, vasárnap pedig Nagyvárad közelében, Félixfürdő tölgyerdejében rendezik a klasszikus és népzenei koncerteket.
Fellép mások mellett Heincz Gábor „Biga”, Szalóki Ági és a Tálas Áron Trió, a Fonó Zenekar, Szokolay Dongó Balázs és a Mentés Másként trió, a Temesvári Bokréta Citera Együttes, a Hot Jazz Band, a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar Kamarazenekara, a Nagyváradi Állami Filharmónia Kamarazenekara, a Körös Rézfúvós Kvintett, a Gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar, a Bartók Béla Vegyeskar és az Erkel Ferenc Vegyeskar.
Idén sem csak a koncertekről szól a háromnapos rendezvény, lesznek erdei szakvezetéses séták, kerékpár- és kenutúra, sétahajózás, kézműves foglalkozások, hagyományőrző szilvalekvárfőzés, környezettudatosságra nevelő műhelyek és helyi termékek vására. A gyerekeket bábelőadással és népmesével, valamint vásári fajátékokkal várják.
A Muzsikál az erdő rendezvénysorozat 2023-ban ünnepli 20. évfordulóját. Fő célja az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit.
Idén négy helyszínen rendezték meg: a Szatmár-Nyírségi homokháton, Kecskeméten, a Mátrában és a rendezvénysorozat zárásaként a Körösök völgyében.
A részletes program megtalálható a www.muzsikalazerdo.hu weboldalon.