Az azsófői vasútállomástól délre, közel a Balaton-parti nádasokkal körülvett természetvédelmi területhez található a román stílusú Kövesdi templomrom, ami római kori maradványokon az 1260-70-es években épült egyhajós templom romjai. A feltáráskor a templomban talált sírok, elszenesedett maradványok, a falban lévő ágyúgolyó-becsapódások arról tanúskodnak, hogy a török hatalmas pusztítást végzett a faluban.
Az 1958-ban végzett restaurálás adatai szerint a templom egyhajós alaprajzú volt, egyenes záródású szentéllyel és sekrestyével. A szentélyben 1500 körül helyezték el a szép megformálású szentségtartót (pasztofóriumot), amely ma a Tihanyi Múzeum féltett kincse. Egyetlen megmaradt díszítménye a nyugati, bejárati homlokzat csúcsíves, gömbökkel díszített ívsoros párkánya, amely a lébényi-jáki templomok formaeleme.
A feltárás során bebizonyosodott, hogy a templom helyén korábban római épület állott, ugyanis a szentély oltára alatt kiástak egy felirat nélküli római oltárkövet. Ezt a rom előtt fakadó forrás mellé állították, lehajló fűzfák árnyékába, idillikus hangulatot nyújtva a szemlélőnek.
2023-ban helyreállították a templomromot
A munkálatok a kőfal állagmegóvásán túl kiterjedtek a műemléki szempontból kiemelkedően értékes szerkezetek restaurálására, a faragott párkánysor és a vakolt felületek megerősítésére, valamint az épület körüli környezetrendezésre is. Kiigazították a hatvanas években készült helyreállításokat, a sekrestye belső terébe egyedi gyártású padot helyeztek, információs táblát készítettek és 160 méter hosszan kézzel készült vesszőkerítést állítottak az épület köré.
Főhomlokzatának freskója a vándorok védőszentjét, Szent Kristófot ábrázolta. Az 1552-ben elpusztult épület alatt georadaros mérésekkel beazonosították a középkori templom körítőfalát is, amely részben az alatta található római kori épület falainak felhasználásával épült.
Beazonosították egy római kori vízvezeték nyomait is, amely egy nagy kiterjedésű épület fürdőjében végződött. A napjárás és a templom tájolásának összevetése szintén páratlan eredményt hozott, ugyanis kiderült, hogy a tavaszi és az őszi napéjegyenlőség idején a homlokzat körablakán késő délután átsütő nap fénye a főoltárra esett.
A templomrom környezete ugyancsak jelentős érték, a Natura 2000 ökológiai hálózat részeként fontos turisztikai célpont.