Csökkenti az árakat a Ryanair?

2023. július 26.

Szerző: vízpartok

A magas jegyárakat egyre kevesebben hajlandóak megfizetni, ezért a légitársaságnak muszáj lépnie.
hetedhetshop.hu

Árérzékennyé váltak az utasok, a gépeket pedig csak akciós ajánlatokkal lehet megtölteni – közölte a Ryanair.

A Ryanair csökkentette az egész évre vonatkozó forgalmi előrejelzését, ezzel párhuzamosan kénytelen lesz visszavenni a jegyárakból is – az utasok ugyanis egyre költségérzékenyebbé válnak.

Az ír fapados légitársaság az év vége felé egyfajta „ösztönzőket” vezethet be, hogy meg tudja tölteni az ülőhelyeket, amelyekből egyébként is 25 százalékkal több van, mint a Covid előtt.

A Ryanair egyébként nemrég épp a korábbi becsléseket felülmúló eredményeiről számolt be. Azonban semmi biztosítékát nem látják arra nézve, hogy ez a sikerszéria ugyanebben az ütemben folytatódik a következő negyedévekben.

Neil Sorahan pénzügyi vezérigazgató szerint a légitársaság az alacsony viteldíjakkal próbálja az előnyét növelni.

Meg akarjuk tölteni a gépeket, és úgy árazunk, ahogy ehhez árazni kell

– mondta egy interjúban a napi.hu cikke szerint.

„Ebben a szakaszban még túl korai lenne megmondani, hogy merre fognak menni a viteldíjak” – mondta. „Ha a gazdaságban bármiféle lassulás következik be, az emberek továbbra is utaznak, csak éppen árérzékenyebbek, és a Ryanair éppen ebben működik a legjobban” – szögezte le Sorahan.

Ugyanakkor Michael O’Leary vezérigazgató korábban még azt mondta, hogy a jegyárak a következő öt évben a magasabb olajárak és a környezetvédelmi díjak miatt emelkedni fognak. A Ryanair, amely üzleti modelljét az ultraolcsó járatokra építette, májusban azt közölte, hogy a tipikus 9,99 eurós viteldíj a nyári kereslet ugrásszerű növekedésével és a repülőgéphiány miatt megduplázódhat.

hetedhetshop.hu

Ez is érdekelhet

Legfrissebb hírek