Home Úti cél Madagaszkár 2023-ban a világ egyik legtrendibb úti célja
Szerző: vízpartok / fotók: pixabay

Madagaszkár idén már egymást követő 6. évben nyerte el a World Travel Awards elismerését, mint az Indiai-óceán vezető zöld úti célja, a Forbes magazin pedig 2023-ban a világ top 5 felkeresendő úti céljai közé sorolja a szigetországot.

Madagaszkár Nyugat-Európában jóval ismertebb, mint Kelet-Közép-Európában, illetve Magyarországon.

Párizsból (Air France) és Isztambulból (Turkish Airlines) heti 4, illetve 1 (Etiophean Airlines) közvetlen járattal közelíthető meg Európából. Jelenleg Lengyelországból, Csehországból és Olaszországból heti egyszer charterjáratokkal is elérhető az egzotikus úti célt.

Az 1600 kilométer hosszú ország 4800 kilométernyi tengerparttal is rendelkezik. 2000 négyzetméternyi korallzátonnyal is büszkélkedhet Madagaszkár, ennek jelentős része a tengerpart mellett húzódik 1400 km hosszan. Az óceánjáró üdülőhajók a járvány után újra közlekednek a szigetre, érintve annak jelentős helyszíneit.

Afrika, Madagaszkár, Hajó, Természet, Lemurowate, Nyár

A 15 napnál rövidebb tartózkodásra érkezőknek ingyenes a vízum, az útlevélnek az országból való visszatérés után még 6 hónapig érvényesnek kell lennie.

A turisztikai termékek palettája rendkívül sokszínű Madagaszkáron: az aktív turizmuson keresztül a gasztronómián és kultúrán át minden szegmensben fogadják a vendégeket. A WTTC Safe Travel védjegyét már 800 minősített turisztikai szolgáltató szerezte meg.

A szigetet, amely méreteinél és földrajzi elhelyezkedésénél fogva 5 különböző éghajlat is jellemez. További legek még, amelyekkel Madagaszkár büszkélkedhet: Afrika elsőszámú desztinációja biodiverzitás szempontjából és a negyedik legbékésebb ország a fekete kontinensen.

Lemur Catta, Majom, Gorilla, Maki, Madagaszkár

Az átlaghőmérsékletek, a csapadékmennyiség nagyon eltérő az év folyamán. A délnyugati országrész egész évben látogatható, de a keleti partvidéket csak május és október között érdemes felkeresni, elkerülendő az olykori ciklonokat, esősebb periódusokat.

A szigetország rendkívüli látványosságokkal és sokszínű idegenforgalmi kínálattal várja a vendégeket, Magyarországhoz pedig különleges kapcsolat fűzi, hiszen

a híres utazó, Benyovszky Móric fontos szerepet játszott a 18. századi Madagaszkáron, emlékét utcanevek őrzik a mai napig.

Madagaszkár 20 ramsari területet, 3 világörökségi helyszínt és több mint 60 védett területet számlál. Endemikus fajai között 107 madár 211 pillangó, 950 orchidea, több száz lemúr és 6 baobab faj található.

A sziget igazi paradicsom a túrázók és trekkingezők számára, akik 1600 kilométernyi kiépített úton hódolhatnak szenvedélyüknek. A madármegfigyelők egész évben 299 különféle madárfajt kaphatnak lencsevégre. A kite-osok és a szörfösök igazai Mekkája a sziget, akárcsak a sporthorgászoké és búvároké.  Előbbiek számára decembertől márciusig, utóbbiaknak májustól decemberig ideális az időjárás.

Az óriási sziget több területét is érdemes felfedezni, a különböző térségekre már jól bejáratott, 4 napos/3 éjszakás komplex csomagajánlatokat kínálnak a helyi utazásszervezők. Problémamentesek az utazások Madagaszkárra, ugyanakkor a látogatóknak azt javasolják, hogy a sziget biztonságos felfedezése érdekében fogadjanak fel helyi kísérőt.

Járványügyi korlátozás jelenleg nincs érvényben az országban, maximum 15 napos tartózkodási időre pedig ingyenes a vízum. Ezt követően viszont, az időtartamtól függően már fizetni kell érte.

Változott Madagaszkár biztonsági besorolása

A szigetország nagyobb része eddig utazásra nem javasolt térségként szerepelt, mostantól azonban „fokozott kockázattal látogatható ország”

Madagaszkárt eddig Antananarivo és környéke, valamint Nosy Be szigetcsoport és környéke kivételével eddig az I-es kategóriába sorolta a Konzuli Szolgálat oldala, azaz utazásra nem javasolt térségként szerepelt.

Köszönhetően a közelmúltban történt személyes találkozónak Madagaszkár turisztikai minisztere és a Magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium között az ország besorolását módosították, mostantól a II-es kategória alá esik, azaz fokozott kockázattal látogatható ország lett.

Madagaszkár területe más országok konzuli szolgálatának besorolása alapján (pl. USA, UK, Németország, Franciaország, Svájc) sehol nem volt utazásra nem javasolt térség, így Magyarország is ezt a gyakorlatot követi. Ez fontos pozitív változás mind a magyar utazók bizalma, mind a magyar utasbiztosító társaságokkal való együttműködés szempontjából Madagaszkár számára.

Kövess minket!