szerkeszto-admin 2016 februárjában ritka környezetvédelmi bravúrra került sor, amikor a Földközi-tengeri barátfóka tanulmányozására és védelmére létrehozott görög társaság (MOm) bejelentette, hogy a fóka váratlanul visszatért az Égei-tengerbe, és populációja olyannyira helyreállt, hogy már nem számít „súlyosan veszélyeztetettnek”.
A barátfóka (Monachus monachus) egy kategóriával lejjebb került a veszélyeztetett fajok IUCN Vörös Listáján, a „súlyosan veszélyeztetett” kategóriából a „veszélyeztetett” kategóriába.
A fókák azóta is jól érzik magukat az Alonisszoszi Nemzeti Tengeri Park és az északi Szporádok védett vizeiben.
A MOm az északi Szporádok szigetén, Alonisszoszon található Patitiriben található irodájával szoros figyelemmel tudja kísérni az Alonniszosz Nemzeti Tengeri Parkot és az Alonnisszosz és a közeli kisebb szigetek között húzódó északi Szporádokat.
Bár a terület a barátfóka és más vadon élő állatok számára tengeri védett terület, a csónakkal érkező érdeklődők is látogathatják a vizeit, amennyiben betartják az ott érvényes előírásokat.
Jelenleg ez Európa legnagyobb védett tengeri területe, mintegy 2200 négyzetkilométerével. Határain belül található a Peristera víz alatti régészeti park, egy Alonisszosz előtti szigetecske, amely a valaha talált egyik leglátványosabb hajóroncsot védi.
Alonisszosz @flickr/pavel_p
A mediterrán barátfókát a kihalás szélére vadászták
A barátfókát még az ókori görög vázákon is ábrázolták az ókorban, a fóka ősidők óta a Görögországot körülvevő tengerek része. A rómaiak azonban majdnem a kipusztulásig vadászták őket a szőrméjükért és az olajért.
Az ókori görögök nagy becsben tartották a fókákat, sőt úgy hitték, hogy Poszeidón és Apollón istenek védelme alatt állnak, mivel szerették a tengert és látszólag imádták a Napot.
Számos ókori görög és római irodalmi mű utal arra, hogy a Földközi-tenger partjainál nagy számban éltek barátfókák. Homérosz, Arisztophanész és Plutarkhosz, Ovidius és Vergilius műveiben is találunk utalásokat a fókára.
Első tudományos említésüket a tudós, filozófus és történész Arisztotelész – akit az állattudomány keresztapjának is tartanak – tette, amikor „Az állatok története” című művében leírta őket.
A barátfókák olyannyira a Földközi-tenger emblematikus szereplői, hogy a Kr. e. 6. századból származó érméken is ábrázolták őket a mai Törökországban található ókori Phocaea városában – amely maga is a fajról kapta a nevét.
Hogy mennyire kedvelték a fókákat a történelem során, azt mutatja, hogy egy 1999-es régészeti ásatás során a görögországi Rodosz szigetén egy olyan temetkezési helyet tártak fel, ahol egy jómódú család tagjait nagy szertartásossággal temették el egy barátfóka – talán a család nagy becsben tartott háziállata – mellé.
Az egyik legveszélyeztetettebb állat a világon
A barátfókák az emlősök Pinnipedia nevű csoportjába tartoznak, amely a világ tengereiben élő összes fóka-, oroszlánfóka- és rozmárfajt magában foglalja. A Phocidae családba tartoznak, más néven az „igazi” fókák családjába.
Az első fókák körülbelül 20 millió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön. Mint úszólábúaknak, lábak helyett uszonyaik vannak, amelyek jól alkalmazkodtak a nagyrészt a tengerben töltött életük szükségleteihez.
A Földön élő 33 fókafaj közül a mediterrán barátfóka, a Monachus monachus a legritkább. Európa legveszélyeztetettebb tengeri emlőseként jelenleg az egyik legveszélyeztetettebb állat a világon.
Becslések szerint jelenleg mindössze 600 egyed él a Földközi-tenger környékén – és ennek a populációnak csaknem a fele Görögország felségvizein él.
A kifejlett fókák hossza elérheti a 2,8 métert, súlyuk pedig elérheti a 300 kg-ot. A fókáknak kis hallójárataik vannak, és hosszú, sima bajuszszálaik vannak, amelyek segítségével érzékelik környezetüket.
A felnőtt hím mediterrán barátfókák valamivel nagyobbak és nehezebbek, mint a faj felnőtt nőstényei, ellentétben a többi fókákkal, amelyekkel rokonságban állnak, és amelyeknél a nemek között óriási különbségek vannak. A felnőtt hímek háta fekete, és a hasukon egy jól kivehető fehér folt található, a nőstények pedig barnás/ezüstszürke színűek a hátukon, és valamivel világosabb színűek az aljukon.
Az újszülött Monachus monachus kölykök születéskor körülbelül 1 méter hosszúak és 15-18 kg súlyúak. A barátfóka kölykök bundája fekete, a hasán pedig egy jellegzetes fehér vagy sárgás folt található.
Ez a folt az első vedlés után eltűnik, de a hímeknél visszatér, amikor elérik az ivarérettségi kort, körülbelül 5-6 éves korukat. A barátfókák a természetben akár 30 évig is élhetnek.
Görögországban a fókák kölykezési időszaka augusztustól decemberig tart, a születések száma október második hetében éri el a csúcsot.
Bár táplálékuk nagy részét polipok teszik ki, amelyek a Szporádokban igen bőségesek, a fókák nagyon rövid idő alatt nagy távolságokat képesek megtenni: egy fókát megfigyeltek, amint három hónap alatt 150 tengeri mérföldet úszott. A Monachus monachus zsákmány után kutatva még nagyon fiatalon is képes lemerülni egészen 200 méter mélyre.
Minden fókának vastag zsírrétege van, amely szigetelőanyagként működik, és segít állandóan tartani a testhőmérsékletüket a vízben és a szárazföldön egyaránt. Nagyon szeretnek napozni, mivel amikor csak tehetik, felhúzódnak a meleg sziklákra vagy homokra, hogy egy kis extra meleget szívjanak magukba.
Kölyökbarlangok
Barlang a szigeten (c) wikipedia/Adamantios
A biztonságos szárazföldre jutás azért fontos a szerzetesfókák számára, mert az anyák ott hozzák világra egyetlen kölyküket minden évben, augusztustól decemberig. Erre a legmegfelelőbb hely a Földközi-tenger partvidékének távoli részein található számos félreeső tengeri barlang.
Az ilyen barlangoknak általában egy vagy több szabadtéri vagy víz alatti bejárata van, amelyekhez egy fő pihenőhely is tartozik, vízparttal vagy lapos sziklával. A fiatal barátfóka-kölykök életük első hónapjaiban sok időt töltenek a parton vagy a vízben, vagy magában a barlangban.
A faj túlélése az ilyen kölyökbarlangok meglététől függ – amelyek a Szporádok összes szigetén megtalálhatóak.
