Home Érdekes helyek Újabb lendületet kap a roncsbúvárkodás Görögországban
Szerző: Vízpartok / (c) wikipedia/Giuliagi

11 történelmi roncsot tett hozzáférhetővé a szabadidős búvárkodás számára a görög kulturális minisztérium.

A 2022. június 10-én közzétett listán a Kea, Milos, Kréta, Chalkidiki, Evia, valamint a Pelion és Skiathos közötti területen található roncsok szerepelnek.

A vonatkozó szabályozás szerint a görög tengereken a listán szereplő történelmi roncsoknál csak a roncsok külső részén és környékén szabad búvárkodni, míg a roncsok belsejében továbbra is kifejezetten tilos.

A roncsokba való belépés kizárólag kutatási céllal és csak a minisztérium engedélye után lehetséges.

A búvárok megnézhetik a roncsokat, fotókat és videókat készíthetnek, de semmit nem hozhatnak el róluk.

Az összesen 91 történelmi hajó és repülőgép roncsának a szabadidős búvárkodásra való felszabadításáról szóló határozatot először 2021 márciusában jelentették be. Az engedélyezési munka lezárultával további roncsok kerülnek majd fel a jelenleg 11 hozzáférhető roncsot tartalmazó listára.

A kiválasztott roncsok mind fémből készültek, és 1868 és 1970 között süllyedtek el – többségük a második világháború alatt. A mélységük 10 és 120 méter között van a tengerszint alatt.

  • A búvárok körében népszerű roncsok között van az Aloniszosz szigeténél található Peristera ókori hajóroncs. Az 2020 augusztusában megnyíló víz alatti múzeum búvárpark megnyitását nagy lelkesedés fogadta.
  • A Kréta szigetén, Marathi, Souda mellett elsüllyedt Minwaska repülőgép pedig az első tizenegy történelmi roncs között van, amelyet a szabadidős búvárkodás számára hozzáférhetővé nyilvánítottak.
  • A HMHS Britannic a Titanic testvérhajója az I. világháború alatt, 1916. november 21-én süllyedt el az Égei-tengeren, Kéosz sziget közelében, miközben kórházhajóként sebesült brit katonákat szállított Limnosz szigetére. A feltételezések szerint egy német aknára futott, és nem egészen egy óra alatt elsüllyedt. A hajón lévő mintegy 1100 emberből a legtöbben szerencsésen megmenekültek, csak harmincan vesztették életüket, amikor az egyik hajócsavar szétzúzott egy mentőcsónakot. A hajó roncsát a nagy francia tengerkutató, Jacques-Yves Cousteau fedezte fel a hetvenes évek közepé

„Történelmi értékük mellett, mint „történelmünk víz alatti bárkája”, ezek a roncsok komoly növekedési potenciállal rendelkeznek, mivel a víz alatti búvárkodás a turizmus egy különleges és rendkívül érdekes kategóriája, amely magas szintű, magas jövedelmű látogatókat vonz” – mondta Lina Mendoni kulturális miniszter a program indulásakor.

Kövess minket!