Balatoni nyár: Többezer programmal készülnek a fesztiválok

2022. május 11.

Fotó: Balatonföldvár MTI/Varga György

A balatoni fesztiválok felejthetetlen visszatérést terveznek.

31. Művészetek Völgye Fesztivál

A 31. Művészetek Völgye Fesztiválra a szervezők csaknem kétezer programmal készülnek, amelyek közül az első négyszázat már meg is hirdették. Az idén ismét zenével, tánccal, színházzal, irodalommal és közös alkotóterekkel telnek meg Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend utcái július 22. és 31. között.

Immár teljes a Panoráma Színpad, a Hangfoglaló Udvar, a Harcsa Veronika Udvar, a Kaláka Versudvar, a Poket Udvar és a Hobo Klub fellépőinek listája, valamint további hét helyszín programja elérhető a Művészetek Völgye Fesztivál honlapján.

A színpadokon a legkülönfélébb műfajokban szólalnak meg az előadók, a programban a fesztiválkedvencek mellett az idén is helyet kapnak különleges, jubileumi koncertek és feltörekvő előadók is. A Panoráma Színpadon játszik a Bohemian Betyars, a Blahalouisiana, a Csík Zenekar, a Budapest Bár, az Anna and The Barbies, a Hiperkarma, az Elefánt, a Vad Fruttik, az Esti Kornél, a Margaret Island, a 30Y, Szabó Balázs Bandája, Dés László vendégeivel érkezik a fesztiválra, a Parno Graszt pedig ott ünnepli alapításának 30. évfordulóját.

Az idén a Panoráma Színpadon lép fel a Ricsárdgír, a Carson Coma és az Aurevoir is. A fesztivál vendégei az idén is több fiatal előadóval találkozhatnak, köztük az új lemezes Platon Karataevvel és Sorbonne Sexuallal, az újvonalas hazai hip-hop szcénából Beton.Hofi és Dé:Nash érkezik az eseményre, fellép az Analog Balaton, valamint Deva is. A programban helyet kapott a Fran Palermo, a VHK, a Konyha, a Hősök, a Pontiac, a Kiscsillag, a Middlemist Red, Péterfy Bori, az Idegen, az Ivan and The Parazol, a colorStar, Perrin, Iamyank, Barkóczi Noémi, a Mörk, Lovasi András, Kollár-Klemencz László, a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartet és Hobo is.

A fesztivál Kaláka Versudvara irodalmi programokat kínál, az érdeklődők részt vehetnek Lackfi János Versműhelyein és zenés versimpróin is. Tavaly debütált Vigántpetenden Vecsei H. Miklós és a Poket közösségi udvara, ahol elsősorban irodalmi és zenés programokat kínálnak.

A Színház Színpadnál láthatja a közönség az Orlai Produkció, az Art-Színtér és a Proton Színház darabjait. A Cirque du Tókertben Oláh Ibolya ad színházkoncertet, fellép az Óbudai Danubia Zenekar, a Bandart, egyszemélyes előadással érkezik a fesztiválra Andrej Tomse szlovén előadóművész, és az idei programban is szerepel a Firebirds.

A fesztiválon megtalálhatók lesznek többek között a MANK ArtPorta művészeti workshopjai és előadásai, a Tarisznya Udvar beszélgetései, a LEMangUria mozdulatművészeti közösség programjai, valamint a Petendi Pajta, ahol az Önismereti diszkó várja a látogatókat.

A részletes program a www.muveszetekvolgye.hu oldalon érhető el.

Balaton Sound

Mások mellett Martin Garrix, Dimitri Vegas & Like Mike, Marshmello, Timmy Trumpet és Alesso is fellép a Balaton Sound fesztiválon Zamárdiban június 29. és július 2. között.

Két év szünet után, idén tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Balaton Soundot. A szervezők első körben huszonnégy előadó nevét jelentették be.

A fesztiválon június 29-én lép színpadra a dj-világranglistán második Martin Garrix, június 31-én Dimitri Vegas & Like Mike, július 1-jén az álarc mögé rejtőző Marshmello és a közönségkedvencnek számító, magyar feleséget választó Timmy Trumpet, július 2-án pedig a house svéd kiválósága, Alesso.

A nagy visszatérők mellett első alkalommal ad műsort a Balaton Soundon a kazah vasúti mérnökből lett Grammy-díjas dj, Imanbek, a Dj Mag top 100 világranglistán negyedik helyen szereplő Alok vagy a Brit Awardson díjazott Becky Hill. Eljön Zamárdiba június 31-én a világhírű techno dj, Paul Kalkbrenner is.

A bejelentett további fellépők közé tartozik Lost Frequencies, Yellow Claw, Carnage, Becky Hill, Moksi, Jonas Blue, Alok, Malaa, Modestep Live, Dillon Francis, Nervo, Sikdope, Robin Schulz, Vini Vici, Paul van Dyk, Topic és Blastoyz.

A szervezők hamarosan további előadókat fognak bejelenteni az underground elektronikus zene képviselői közül. A szervezők a két kihagyott év után olyan visszatérést terveznek, ami felejthetetlen lesz a fesztivál történetében. A járvány okozta kényszerszünetben a szervezők újabb három évre megállapodtak Zamárdi városával a folytatásról. A járványhelyzet okozta bizonytalanságok miatt a fesztivált 2020-ban és tavaly sem rendezték meg-

Paloznaki Jazzpiknik

Teljes a Paloznaki Jazzpiknik külföldi fellépőinek névsora. Koncertet ad Richard Bona & Alfredo Rodriguez Band, Emeli Sandé, Lisa Stansfield, a Stereo MC’s, az Al McKay’s Earth, Wind & Fire Experience és az MF Robots. A dzsessz, a funk, a pop és a soul jegyében immár tizedik alkalommal szerveződő, jubileumi fesztivált augusztus 4-től 6-ig rendezik meg.

A Balaton-felvidéki településen négy színpadon több mint harminc koncertet tartanak.

A nyitónapon, augusztus 4-én a Richard Bona & Alfredo Rodriguez Band nyitja a Jazzpikniket. A két kiváló muzsikus, a basszusgitáros Bona és a zongorista Rodriguez közös mentoruk, a legendás zenei producer, Quincy Jones révén ismerte meg egymást, 2016-ban Rodriguez Tocororo című albumán dolgoztak együtt. A duó szerepelt a Quincy Jonesról szóló Grammy-díjas dokumentumfilmben is.

Alfredo Rodriguez Kubát hátrahagyva lett az Egyesült Államokban világhírű, az új latin dzsessz képviselője. Richard Bona együtt zenélt korábban mások mellett Herbie Hancockkal, Chick Coreával, a Buena Vista Social Clubbal, Stinggel, Pat Metheny-vel, Stevie Wonderrel és George Bensonnal.

A duó után a brit soul és R&B énekes-dalszerző, Emeli Sandé lép a Jazzpiknik nagyszínpadára augusztus 4-én. 2012-ben debütált Our Version of Events című lemezével, amely a legnagyobb példányszámban eladott album lett az Egyesült Királyságban. Fellépett a londoni olimpia nyitó- és záróünnepélyén, BRIT Awards-díjat kapott, II. Erzsébet királynő pedig a Brit Birodalom Rendjének tagja címmel tüntette ki a zene ügyéért tett szolgálataiért. Előadóművészként és zeneszerzőként számos sláger fűződik a nevéhez, írt dalokat Alicia Keys-nek, Rihannának és Leona Lewisnak is. Tavaly megjelent Family című kislemeze egy új zenei korszak kezdetét jelenti pályáján.

Augusztus 5-én a nyolcvanas-kilencvenes évek népszerű brit pop-soul énekesnője, Lisa Stansfield ad koncertet. Legnagyobb slágere az All Around the World volt, amely 1989-ben világszerte uralta a kislemezlistákat. Több mint húszmillió lemeze kelt el, háromszor nyerte el a legrangosabb brit zenei díjat, a BRIT Awards-ot. Stansfiled után lép aznap színpadra a Stereo MC’s, a nyolcvanas évek közepétől létező rendkívül sikeres nottinghami formáció. Zenéjük a funk, az elektronikus zene és a hiphop különleges találkozása két markáns frontemberrel, Rob Birch-csel és Nick Hallammel. Legnépszerűbb dalaik közé tartozott a Connected, a Step It Up, a Creation és az Elevate My Mind, az 1994-es BRIT Awards-on megválasztották a legjobb bandának, a Connected című lemez pedig az év albuma lett. 2015 után saját kiadót alapítottak, amely afro-house, deep-house és techno zenéket ad ki.

Az augusztus 6-i szombati zárónapon a soul-funk-disco egykori koronázatlan királyának utódzenekara, az Al McKay’s Earth, Wind & Fire Experience lép színpadra. Tavalyi paloznaki koncertjük Al McKay betegsége miatt maradt el, a gitáros azóta szerencsésen felépült. Új formációjával a chicagói Earth, Wind & Fire egykori koncertjeinek hangulatát hozza Los Angeles-i zenészekkel, akik közül McKay mellett Michael Harris trombitás és John Paris dobos is tagja volt az eredeti EWF-nek. Elhangzanak a hetvenes évek legnépszerűbb slágerei, köztük a September, a Boogie Wonderland és a Fantasy.

A Jazzpiknik záró akkordja az MF Robots fellépése lesz. A soul, az R&B, a funk és a popzene stílusait ötvöző csapat egyik tagja, Jan Kincaid alapítója volt a 2019-es Jazzpikniken fellépett Brand New Heavies-nek, hozzá csatlakozott Dawn Joseph énekesnő, aki korábban Rod Stewart, Phil Collins, Michael Bublé és Rick Astley vokalistája volt.

A Jazzpiknik az első hazai rendezvények egyike, amely kizárólag környezetbarát termékekkel dolgozik, az idei cél, hogy 1 kilogrammra csökkentsék a fesztivál után maradó kommunális hulladékot.

A Jazzpiknik minden évben rászorulókat támogat bevételének egy részével. Idén folytatódik az Együtt az Autistákért Alapítvánnyal való együttműködés, a nyári gyűjtés az Autista Mintaház Diagnosztikai és Terápiás Centrum, a Mentálhigiéniai Központ, valamint a Gyermek és Serdülő Pszichiátriai Osztály munkatársainak fejlődését támogatja az Autizmus Alapítvány akkreditált ADOS (Autism Diagnostic Observation Schedule) képzésével.

ZamJam néven július végén új fesztivált rendeznek Zamárdiban

A Kool and the Gang, Shaggy és Geszti Péter is fellép a MOL Nagyon Balaton új eseményén, a ZamJam fesztiválon, amelyet július 28-tól 31-ig rendeznek Zamárdiban.

A ZamJam Zamárdi több helyszínén várja a közönséget zenével, képzőművészettel, gasztronómiával, gyerekprogramokkal és irodalommal.

A butik méretű és Zamárdi több pontját érintő fesztivál fő helyszínére, a vízparti térre naponta néhány ezer vendéget várnak. A város többi pontján zajló programok belépőjegy nélkül látogathatók.

A MOL Nagyon Balaton színpadon a nyitónapon, július 29-én a Kool and the Gang a fő fellépő. A dzsessz, a funk, az R&B és a pop elemeit vegyítő együttes 1964 óta létezik, a hetvenes években lett világhírű. Előttük Szikora Róbert vezetésével az idén 40 éves R-Go játszik. Másnap Geszti Funky címmel Geszti Péter Váczi Eszterrel és a Jazz+Az fúvósaival kiegészülve játszik Rapülők-, Jazz+Az- és Gringó Sztár-slágereket, előtte Charlie koncertezik. A záró napon először a Random Trip csapata zenél Dés Lászlóval, Péterffy Lilivel, Berkes Olivérrel és Nagy Kristóffal. Őket az osztrák roma-jazz-elektro csapat, a Deladap követi, a végén pedig a többszörös Grammy-díjas slágergyáros, az amerikai-jamaicai származású Shaggy zárja a ZamJam-et.

Napközben a vízparti MOL Nagyon Balaton Teraszon naponta más-más séf gondoskodik a kulináris élményekről, a Budapest Jazz Club pedig a helyhez leginkább illő koncertekkel várja a közönséget. Fellép a Micheller Myrtill és Pintér Tibor Duo, a Sárik Péter Trió feat. Berki Tamás, az Orbay Lilla Quintet, a Pocsai Kriszta Quartet, az Oláh Krisztián Quartet és a Szőke Nikoletta Quartet. Az esti órákban a hely rezidens dj-i állnak színpadra.

A kőhegyi Kilátó Terasz kertjében is lesz délutánonként egy-egy koncert: az első este Little G Weevil, másnap Lovasi András, szombaton pedig Járai Márk lép fel Cseh Tamás-estjével.

Az esemény arculata Bereczki Kata munkája: az ő Balaton-tematikájú képei a fő helyszínen és Zamárdi közterületén is láthatóak lesznek a ZamJam idején.

A fesztiválon bemutatják a Best of Balaton idei győzteseit – a 2021-ben indult produkció a Balatonhoz erősen kötődő művészek és celebek személyes ajánlása alapján idén húsz témára irányítja a közönség figyelmét. A helyszínen a legjobb balatoni borászatok és éttermek kínálatából lehet válogatni.

A Líra Irodalmi Terasz könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, közönségtalálkozóval, felolvasásokkal várja a vendégeket Zamárdiban, délutánonként ismert szerzők legfrissebb köteteivel beszélgetésekre várják az irodalom szerelmeseit. Július 30-án szombaton a WAMP kortárs dizájn vásár közreműködésével magyar tervezők termékeit lehet megvásárolni.

Pocca Piknik Fesztivál Felsőörsön

Mások mellett a Bohém Ragtime Jazz Band, a Benkó Dixieland Band, a Wild Rooster, a Mystery Gang, Little G Weevil és a Jambalaya is fellép a Pocca Piknik Fesztiválon. A Balaton-felvidéki Felsőörs külterületén június 30-án és július 1-jén szól a zene.

Három nap alatt tizenöt koncertet tartanak a második Pocca Pikniken. A levendulaillattal övezett tágas területen a blues, a rockabilly és a dixieland népszerű képviselői lépnek fel, a programot gasztronómiai kínálat és a gyerekprogramok teszik teljessé.

A fesztivál nyitónapján, június 30-án dixieland csütörtököt tartanak. A 15 órakor kezdődő programot Bolba Éva és a JAZZterlánc gyerekkoncertje nyitja, őket Franczia Dániel hangszersimogató műsora követi, majd a Molnár Dixieland Band, a Dániel Balázs Trió feat. Pleszkán Écska, a Bohém Ragtime Band feat. Enrico Tomasso, végül a Benkó Dixieland Band feat. Szulák Andrea következik.

Július 1-jén rockabilly péntek lesz. A programot az Alma Zenekar kezdi, majd Pribojszky Mátyás blues-történeti előadása után sorrendben a Naked Truckers, Ed Philips & Tha Memphis Patrol, a svéd Wild Rooster, végül 21 óra 30 perctől a Mystery Gang lép színpadra. A zárónapot, július 2-át blues szombattá nyilvánították a szervezők. A program délután Méhes Csaba & The Brass In The Five zenés gyerekelőadásával veszi kezdetét, a koncertkínálatban sorrendben Suba Attila & Soulfool Band, Jumping Matt & His Combo feat. Horváth Ákos, a Little G Weevil Band feat. Tátrai Tibor, végül a Jambalaya szerepel.

A koncertek után késő este mindhárom napon jam session lesz.

A gyerekeknek zenei foglalkoztató és játszósarkot alakítanak ki – a belépés 12 éves korig ingyenes. Levendulaszedésre is lesz lehetőség a helyszínen megvásárolt aratótáskába. A szervezők gasztronómiai kínálattal, többek között barbeque-val, sajtokkal és borokkal készülnek.

Június végén rendezik meg a 8. Everness fesztivált Siófokon

Június 21. és 27. között rendezik meg a 8. Everness fesztivált Siófokon. Az életmód- és önismereti fesztiválon mozgás- és zenei programok, workshopok, előadások várják az érdeklődőket.

Mintegy 300 előadó osztja meg tapasztalatait az önismeret iránt fogékony résztvevőkkel a fesztivál 7 “falujának” 17 helyszínén.

Az Evernessia nagyszínpadon áll közönség elé Dan Millman, A Békés Harcos útja című könyv írója. Denise Linn amerikai író, coach előadása az észak-amerikai indiánok spirituális életébe enged betekintést. Buda László a mindennapokat megnehezítő elakadásokból segít majd továbblépni, Steiner Kristóf a vegán életmódról tart előadást. A kiút befelé vezet címmel az érdeklődők meghallgathatják Szabó Péter gondolatait, Kiss Balázs Kunó a félelemről, Gánti Bence a világbékéről beszél majd. A tibeti jógik különleges világába kalauzol Chumba Lama, Dora Gyula tanácsadó pedig a sikeres nők titkát igyekszik feltárni.

Idén először nyílik meg a látogatók előtt a szakrális falu. Itt a törzsi kultúrákkal ismerkedhetnek meg a vendégek, lesz tűz körül éneklés, zenélés, tánc, valamint a szauna egy ősi változatát, a csergát is megismerhetik az érdeklődők.

A zenei programok idén három helyszínen zajlanak majd. A világzenei színpadon fellép a Tribali, a Hang Masssive, a Napfonat, Palya Bea és az EarthJam. Nessi Gomes két Odüsszeia ének workshopot is tart.

A meditatív zene kedvelői hangfürdőzhetnek Karacs Ildivel, hangutazásra indulhatnak a DreamCorner42, valamint mantrákat énekelhetnek Karma Pema Dorje és Ölvedi Gábor vezetésével. A Pangani multiszenzoros zenei rituáléval készül, Pável Norbi hangutazást tart. A Versum zenei műhelyében többször is feltűnik az Ecstatic Dance formációja, lesz Életfa-mantrakoncert, zenél a Gaia Tree és a Colibri Volandor.

A tánc szerelmeseit Keck Mária flamenco-kurzussal várja, Natkai Ágnes pedig hawaii hula táncokat tanít. Az önismereti táncos műfajok képviseletében érkezik Thaiföldről a Dance Mandala, amely egy szabad mozgáson alapuló táncmeditáció és fellép Fejér Péter is. Idén is lesz Nia, valamint egy olyan mozgásformát is megismerhetnek a fesztiválozók, amely a nőies mozdulatokat, a lágyságban rejlő erőt hozza közel az érdeklődőkhöz, ez a Heels.

Ezen kívül a jóga különféle válfajait is kipróbálhatják a mozogni vágyók, az intimitás faluban pedig többek között a szexualitáshoz, intimitáshoz kapcsolódó párkapcsolati, lelki problémákra kereshetnek választ szakemberek segítségével.

A fesztivál újdonsága lesz a kultúra színpad, ahol délelőttönként gyermekelőadásokkal, Pöttyös Panni és Kockás Peti történeteiből rendezett felolvasásokkal, bábszínházzal várják majd a legkisebbeket, míg a későbbi órákban stand-up estek, beszélgetések várják a nézőket.

A szülők sátra a felnőtteket, míg a gyermekfalu a kicsiket várja programjaival. A fesztiválra 14 éves kor alatt ingyenes a belépés.

Nemzetközi program a kapolcsi Bondoró Fesztiválon

Nemzetközi programmal várja az érdeklődőket a kapolcsi Bondoró Fesztivál; a június 10. és 12. között negyedik alkalommal megvalósuló rendezvény kínálatában gólyalábas és marionett előadások, újcirkuszi produkciók, artisták, óriásbábok, koncertek egyaránt szerepelnek.

Az utcaszínház műfaját népszerűsítő fesztivál ebben az évben a korábbiaknál is színesebb programkínálattal, karneváli hangulattal, vásári portékákkal várja a látogatókat.

A Bondoró Porond valódi multinacionális színtérré változik, ahol többek között belga, olasz és spanyol előadók is játszanak a közönségnek. Itt lép fel az olasz Katastrofaclown (azaz Andrea Fedi), emellett a szintén olasz Compagnia Lannutti & Corbo gólyalábas attrakciója és a Pyróvaghi tűz showja is itt látható.

A Bondoró Porondon a BAB Társulat, a Bánfalvy Stúdió – TeátRum Trapptop és a Langaléta Garabonciások, továbbá a Kajárpéci Vízirevü is megjelenik. Látható lesz utópisztikus elképzeléseket bemutató belga műsor, Alessandro Carocci jóvoltából.

A Tűzmadarak Cirkuszcsoport az idén többször is megjelenik ezen a helyszínen. Ebben az évben a Bondoró Főnixmadarát is ők készítik és mutatják be a fesztivál nyitófelvonulásán, de a főnixégetés keretében is ők búcsúztatják a fesztivál totemállatát vasárnap.

A Bondoró Színpad nyitókoncertjét ötfős nemzetközi produkció adja. A Rumbaristas formációt spanyol, francia, belga és olasz gyökerekkel rendelkező zenészek alkotják. A koncert után az osztrák Flame Rain Theatre tagjai láthatók, akik tűzshowt mutatnak be. Ezen a színpadon mutatkozik be a Létra Kulturális Egyesület, az Ab Ovo című előadással. Itt látható Marta y Eva előadása is, a La Prima című produkció, amely a kapcsolatokat, barátságokat vizsgálja. A Zuboly is koncertet ad, lesz légtornász bemutató Aleska Aeriallel, valamint Árnyak a Porondról címmel cirkuszi meséket is láthat a közönség az Időutazók Társulat előadásában.

A Bondoró Színpadnak helyet adó Kecskekő Sátorhely tágas mezején zsonglőr játszóházat rendez be a Tűzmadarak Cirkuszscsoport, és bűvész workshopot tart a Circus Variete Great Stories of Budapest csapata. A zárókoncertet a Los Orangutanes zenekar adja.

A Bordűr – Bor-és Művészeti Páholy többek között Balaton-felvidéki borokkal, borkóstolókkal várja a látogatókat. A fellépők között van Csemer Boglárka (Boggie), a You és a Valami Swing zenekar. Itt hallhatja a közönség Szász Veronika és Bata István duóját, a VENIt, valamint Németh Juci és G. Szabó Hunor kettősét. A Bordűrben ad jazzkoncertet a Borbély Mihály Quartet, továbbá az Edina and Friends (RO) zenekar is. DJ Gadjo is ezen a helyszínen lép fel. Itt látható az ukrán-magyar kooperációban működő Ptah Theater előadása. Rutkai Bori Bandája is fellép, a zárókoncertet Beck Zoltán adja.

A MeseKert ebben az évben is várja a gyerekeket, három napon át báb- és meseelőadások sorát kínálják itt.

A Torkolat – Sörkertben sör- és pálinkakóstolókat tartanak, miközben művészeti programok és koncertek váltják egymást. Itt lép fel Pribojszki Mátyás és Szász Ferenc duója, a Grunting Pigs, a Crazy Daizy Jug Band, valamint az Esztám Band és Henzee & Hanzee kettőse is. Itt ad koncertet a Fran Palermo Special. Szólókoncertet ad a Papaver, azaz Szendrey-Nagy Olivér és a Kistehén Tánczenekar alapító tagja, Dorogi Péter. Itt koncertezik az Ivan and the Parazol zenekar dalszerző párosa, Balla Máté és Vitáris Iván.

Ebben az évben bővül a workshopok és állandó programok kínálata is.

Mint kiemelik, a fesztiválra érkezik Szarka Fedor Guido festő, grafikus, előadóművész, azaz Mimuido, a művészet udvari bolondja, Patakparti Kiállítás látható a BubutimArt Kerámia, a Pipacs Kerámia és Szurdi Éva alkotásaival, Kádár Ferkó Fotószínházában a korabeli életkép szereplőivé válhatnak az érdeklődők. A víz alatti világ lakóit a cseh V.O.S.A Theatre tagjai keltik életre, emellett jelen lesz a fesztiválon a szerb Mirror Couple is.

Idén már a Balatonnál is megrendezik a Magyar Tavak Fesztiválját

Idén már három helyszínen rendezik meg a Magyar Tavak Fesztiválját: június 24-25-én a Velencei-tónál, július 29-től 31-ig a Tisza-tónál és új helyszínként augusztus 26-án a Balatonnál várják a közönséget a magyar és a nemzetközi könnyű-, klasszikus és dzsesszzenei koncertekkel.

Idén először a Balatonnál, a Tihanyi-félszigeten is megrendezik a Magyar Tavak Fesztiválját, amely ugyanúgy, mint a másik két helyszínen, gálakoncerttel veszi kezdetét. Ezeken fellép a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, Miklósa Erika, Iván Szandra, Tóth Vera, Csiszár István, Rab Gyula, Pataki Bence, Cserta Balázs zenekara és ifj. Balogh Ferenc. Tihanyban a Bujtor István Szabadtéri Színpadon az est házigazdája Bősze Ádám lesz.

Ez is érdekelhet

Legfrissebb hírek