A koronavírus-járvány után most az ukrajnai háború okozhat jelentős gondot a montenegrói turizmusnak, mert Oroszország és Ukrajna is stratégiailag fontos piacot jelent az Adria-parti országnak.
A 2020-as évet jelentős veszteségekkel zárta a turisztikai szektor, majd 2021-ben javult a helyzet, az idegenforgalom igyekezett idomulni a járványhelyzet kezelése érdekében hozott intézkedésekhez.
Idén turisztikai robbanásra számítottak, ám egyelőre nem lehet tudni, mekkora károkat okoz az ukrajnai háború. A montenegrói tengerpartra érkező turisták jelentős része ugyanis eddig Oroszországból érkezett. A nagyobb városokban iskolák és az orosz vásárlókra szakosodott üzletek is nyíltak már.
A helyiek elmondása szerint Barban és Budván sétálva néha olyan érzése van az embernek, mintha Oroszországban lenne, szinte csak orosz szót hallani.
A NATO-tag és európai uniós tagságra váró Montenegró csatlakozott az Oroszország elleni európai szankciókhoz, így nem számíthat az onnan érkező jelentős számú turistára és befektetőre. A montenegrói tengerparton épült és épülő szállodák nagy része ugyanis orosz tulajdonú vagy résztulajdonú. A tavalyi évben Oroszország volt a legnagyobb külföldi befektető Montenegróban mintegy 164 millió euróval, ami a teljes külföldi befektetések majdnem egyötödét jelentette. Az ukrán befektetések pedig megközelítették a 12 millió eurót.
A 620 ezres Montenegró bruttó hazai termékének (GDP) több mint negyede a turizmusból származik. A kimutatások szerint a tavalyi évben az idegenforgalom több mint 20 százalékát az Ukrajnából és Oroszországból érkező vendégek tették ki.
A montenegrói központi bank tájékoztatása szerint az országban egyetlen orosz tulajdonú vagy résztulajdonú bank sincs, így a pénzforgalmat az Oroszország elleni szankciók nem érintik.
A montenegrói idegenforgalmi szakemberek szerint ahhoz, hogy a turisztikai szektor helyzete ne legyen olyan bizonytalan, újabb piacokat kell megcélozni, elsősorban Nyugat-Európát és Skandináviát., de már túl kevés idő van a szezon kezdetéig.
Montenegrót és Oroszországot történelmi, vallási és kulturális kapcsolatok kötik össze, a két ország között mindig is jó volt a viszony, ám a tengerparti ország, 2006-os függetlenedése óta, igyekezett inkább a Nyugat felé fordulni.