Home Érdekes helyek 2023-ban eljön az idő: Felbukkan a világ egyik leghíresebb szellemfalva
Szerző: Vízpartok / Címlapfotó: Lago di Vagli (c) wikipedia/Davide Papalini

Fabbriche di Careggine Toszkánában, Lucca tartományban található, Pisától másfél órányira északra. A világ egyik leghíresebb szellemfalvaként vált ismertté.

Története az 1300-as évekig nyúlik vissza, ekkor érkeztek brescai kovácsok erre a vidékre, hogy egy vasöntödét nyissanak.

Az 1800-as évek elején bezárt a helyi vasmű, és a korábbi jólétnek vége lett, az emberek pedig a mezőgazdaságban kezdtek el dolgozni.

A 20. század legelején a gazdaság hirtelen fellendült a közelben nyíló márványbányáknak köszönhetően, ekkor az Edron-folyón vízerőművet is építettek. Sokan a bányákban vállaltak munkát.

1941-ben az Edron-folyónál épített erőművek működését segítő duzzasztógát építését kezdték el. 1947 és 1953 között elkészült a 92 méter magas, 32 millió köbméter víz megtartására képes gát. Ennek az ára a völgy és egyben Fabbriche di Careggine elöntése volt. A 146 lakosnak el kellett hagynia a települést.

Fájl: Fabbriche di Careggine.jpg(c) wikipedia /Robyfra1

Eredetileg a terv az volt, hogy a víztározót évtizedenként egyszer karbantartják, de a Fabbriche di Careggine már majdnem 30 éve nem volt látható. Jövőre végre újra leengedik a vizet és láthatóvá válnak a romok.

A mesterségesen kialakított Vagli-tó vizét kb. tízévente egyszer leengedik tisztítás céljából, ilyenkor újra előbukkan a középkori falu a megüresedett kőházakkal, de a temető és a San Teodoro templom is láthatóvá válik. Ez történt 1958-ban, 1974-ben, 1983-ban és utoljára 1994-ben, akkor nagyjából egymillió turista járta be az elsüllyesztett falu utcácskáit.

Kövess minket!