Home Érdekes helyek Szenzációs felfedezés: Megtalálták Shackleton elsüllyedt hajóját
Szerző: MTI / Fotó: Shackleton sírja, Dél-Georgia sziget (c) pixabay

Megtalálta a híres sarkkutató, Ernest Shackleton több mint száz éve az Antarktisznál elsüllyedt Endurance nevű hajóját a felkutatására indult tudományos expedíció.

Az 1915-ben elsüllyedt hajót a kutatók a Weddell-tenger fenekén találták meg. A vízalatti felvételek tanúsága szerint az Endurance jó állapotban maradt meg. Bár háromezer méter mélyen fekszik a tengerágyban, szinte úgy néz ki, mint azon a novemberi napon, amikor több mint egy évszázada alámerült – számolt be róla a BBC News.

A hajó faanyaga ugyan sérült, de nagyjából egyben van a törzse, és az Endurance felirat világosan olvasható a hátsó részén.

„Minden túlzás nélkül ez a legszebb fából készült hajóroncs, amelyet valaha láttam – messze a legszebb”

– hangsúlyozta Mensun Bound tengeri régész, az expedíció tagja. „Függőlegesen áll, jól kiemelkedik a tengerfenékből, ép, és ragyogó állapotban van” – mondta a BBC Newsnak.

Az elveszett hajó felkutatására a Falkland-szigeteki Tengeri Örökség Alapítvány (FMHT) indította el az Agulhas II dél-afrikai jégtörőhajót, távirányítású tengeralattjárókkal felszerelve. A küldetés vezetője, a veterán sarkvidéki geográfus, John Shears elmesélte, hogy „leesett az álla”, amikor a kamerák képe a hajó nevére siklott.

A nemzetközi expedíció tengeralattjárói több mint két héten át fésülték át az előre meghatározott kutatási területet, mielőtt végül – Shackleton temetésének 100. évfordulóján – felfedezték a roncs helyét. A következő napokban részletes felvételeket készítettek a hajó testéről és a roncs környékéről.

Maga a roncs a nemzetközi antarktiszi szerződés értelmében műemléknek minősül, és semmilyen módon nem szabad megbolygatni. Ezért nem hoztak a felszínre tárgyi emlékeket.

A hajó nagyjából ugyanúgy néz ki, mint amikor Shackleton expedíciójának fotósa, Frank Hurley 1915-ben utoljára lefényképezte. Az árbocok ledőltek, a kötélzet kusza, de a hajótest nagyjából egyben van. Az orrnál némi sérülés látható, feltehetően ott, ahol a süllyedő hajó a tengerfenéknek ütközött. A horgonyok megmaradtak. A tengeralattjárók által készített felvételeken még néhány csizma és edény is észrevehető.

A hajó faanyagán sokféle élőlény felfedezhető, de olyanok, amelyek felemésztették volna, nem. Michelle Taylor, az Essexi Egyetem mélytengeri sarkvidéki biológusa szerint ez nem is meglepő, mivel az erdőmentes antarktiszi térségben ezek a „fafaló állatok” nem telepedtek meg.

Az Agulhas befejezte a roncs felmérését, majd elhagyta a keresés helyszínét. A jégtörő hazai kikötője, Fokváros felé tart, de megállnak még a brit tengerentúli területen, Dél-Georgia szigeténél, ahol Shackletont eltemették.

„Lerójuk tiszteletünket a Főnök előtt” – mondta Shears, Shackleton becenevére utalva, amelyen egykor az Endurance legénysége szólította.


A Shackleton-expedíció

A Birodalmi Transzatlanti Expedíció már az I. világháború kitörése után, 1914. augusztus 1-jén indult útnak, hogy átszeljék a Déli-sarkvidéket. A terv szerint az Endurance fedélzetén utazó nagyobb csapat a Weddell-tenger felől indult volna kutyaszánokon és motoros szánkón, egy másik hajó, az Aurora legénysége pedig a másik oldalról indulva depókat létesítve haladt volna a sarkvidék belseje felé, hogy segítsék a többieket az út második felén.

Az Endurance utasai azonban partra sem tudtak szállni, a hajó 1915. január 19-én a jég fogságába esett, majd tízhavi sodródás után elsüllyedt. Utasai úszó jégtáblákon vertek tábort, s csak 1916 áprilisára sikerült mentőcsónakokkal elvergődniük a hajózási útvonalaktól távoli Elefánt-szigetre. Shackleton öt emberrel és egy alig hatméteres mentőcsónakban indult segítségért, a mentőcsapat augusztus 30-án ért vissza az Elefánt-szigetre, s mind a 22 ottrekedt emberre épségben találtak rá.

Kövess minket!