Home Utazási hírek Megmentik a Gyilkos-tavat: Így próbálják lassítani a székelyföldi tó feltöltődését
Szerző: MTI / Fotó: A Gyilkos-tó 2021. október 29-én. MTI/Kiss Gábor

Vízvédelmi munkálatokkal próbálják lassítani a székelyföldi Gyilkos-tó feltöltődését.

Tánczos Barna romániai környezetvédelmi vízügyi és erdészeti miniszter a Gyilkos-tó partján tartott pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: elkezdődtek a tó megmentésére irányuló munkálatok. Megjegyezte: húsz éve nem takarították ki a tóba befolyó vizek ülepítőit, ezek felteltek, és a hordalék immár akadálytalanul juthatott a tóba. Hozzátette: elkezdődött a gátak mögött felgyűlt hordalék eltávolítása, de ez nem oldja meg a Gyilkos-tó feltöltődésének a problémáját. Újabb gátakra lesz szükség, melyek megépítését az Európai Unió helyreállítási alapjából kívánják finanszírozni.

Korábban a Békás-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Park igazgatója, Hegyi Barna a Maszol.ro portálon közölt videointerjúban arról beszélt, hogy a tó 50-80 éven belül feltöltődik a vizek által bemosott hordalékkal. Úgy vélte: ezt a folyamatot lehet lassítani a hordalékfogó gátak megépítésével.

A Gyilkos-tó 1837 nyarán jött létre, amikor a Gyilkos-kő hegy oldalán felhalmozódott agyagos lejtőtörmelék az esőzések hatására lezúdult a völgybe, és elzárta négy patak folyását. A természetes módon kialakult, több mint 11 hektáros tó víztükre 983 méterrel a tengerszint fölött feszül. A víztükör alatt konzerválódtak az elárasztott erdő fáinak a törzsei.

Kövess minket!