szerkeszto-admin Több új vízparti helyszínt vett fel a világörökségi listára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi bizottsága a kínai Fucsouban zajló tanácskozásán.
Európa: Atlanti-óceán, Nizza, Limes, Onyega-tó, georgiai Kolkhik
Az Atlanti-óceán partján álló több mint 400 éves Cordouan világítótorony a Gironde folyó torkollatánál szintén a világörökségi listára. A tengeri jelzések mesterművének tartott tornyot Louis de Foix mérnök építette, majd a késő 18. században átépítették. Az épület a világítótornyok építészeti és technológia történetét testesíti meg.
A Római Birodalom határai világörökségi sorozathelyszínből a konferencián a Rajna és a Duna mentén húzódó limesrész került terítékre. A bizottság a dunai limesről szóló vitát elnapolta, de a Rajna mentén fekvő szakasz megkapta a világörökségi státuszt. A Rajna-menti szakasz a Rheinbrohltól a hollandiai Északi-tengeri partvidékig tart.
Kulturális helyszín lett Nizza. Az olasz határ közelében az Alpok lábánál fekvő mediterrán város enyhe éghajlatának és tengerparti fekvésének köszönhetően válhatott kozmopolita üdülőhellyé.
A világörökség részévé váltak az Oroszország észak-nyugati részén lévő Onyega-tó és Fehér-tenger hatezer-hétezer éves sziklarajzai, amelyek Európa egyik legnagyobb kiterjedésű emlékei az újkőkorszakból. A térségben húsz kilométeren át húzódó sziklákon mintegy 4500 ilyen rajz található, amelyek embereket, állatokat, csónakokat, mértani formákat ábrázolnak. A sziklarajzok a kőkorszak embereinek jelentős művészi kvalitásairól és kreativitásáról tanúskodnak.
Új természeti helyszín a georgiai Kolkhik (Colchic) esőerdő és vizes élőhely, amely 90 kilométer hosszan húzódik a Fekete-tenger meleg és szélsőségesen nedves keleti partjánál. Ökoszisztémái a tengerszinttől több mint 2500 méteres magasságra nyúlnak fel. Élővilága rendkívül változatos, mintegy 1100 növényfaj (44 veszélyeztetett), csaknem 500 gerinces és nagyszámú gerinctelen faj él itt.
Ázsia: Kanton, japán szigetek, koreai getbol, Khadir sziget
A kínai Kanton történelmi városrésze a Szong és a Jüan-dinasztia (10-14. század) tengeri birodalmának egyik legnagyobb tengeri kikötője volt a tengeri Selyemút mentén. A térségben 22 egykori kormányzati épület, több vallási épület, közük egy 11. századi mecset, amely Kína legrégebbi iszlám építménye, számos régészeti lelet, a régi tengeri dokkok maradványai és az akkori vas- és kerámiakészítés emlékei láthatók.
Az új helyszínek között van a japán Amami-Osima-szigeten, a Tokunosima- szigeten, az Okinava-sziget északi részén és az Iriomote-szigeten elhelyezkedő mintegy 43 ezer hektárnyi szubtrópusi esőerdő. A terület teljesen lakatlan, biodiverzitása kiemelkedő, az itt élő fajok jelentős százaléka globálisan kihalástól fenyegetett. Itt él például a veszélyeztetett amami nyúl (Pentalagus furnessi) és a hosszú szőrű Rjúkjú-patkány (Diplothrix legata). Ezek olyan ősi fajokat képviselnek, melyeknek sehol a világon nincsenek élő rokonai.
Japán északi részéről az őskori Dzsómon-kultúra lelőhelyeit vették fel a listára. A helyszín 17 régészeti lelőhelyet foglal magában Hokkaidó szigetének déli részén és Tohoku északi részén. A leletek a Dzsómon-kultúra 10 000 éven át tartó fejlődéséről, valamint összetett hitrendszeréről és rítusairól tanúskodnak.
Felkerült a listára a koreai getbol, vagyis árapály-terület a Sárga-tenger keleti részén, a Koreai Köztársaság délnyugati és déli partjainál. Négy régióból áll, ezek a Szocshon Getbol, Gocshang Getbol, Shinan Getbol és a Bosong-Suncshon Getbol. Összetett geológiai, oceanográfiai és klimatológiai adottságai változatos üledékrendszert alkotnak. A területen 2150 állat- és növényfaj él, köztük 22 globálisan veszélyeztetett, vagy sérülékeny.
Az indiai Dholavira, a harappai civilizáció déli központja a száraz Khadir szigetén található Gudzsarát államban. A Kr. e. 3000-1500 között lakott ősi város az egyik legjobban megőrzött városi település ebből az időszakból Délkelet-Ázsiában. Gudzsarát államban Dholavira már a harmadik világörökségi helyszín.
Dél-Amerika: Rio de Janeiro
A Rio de Janeiro nyugati részén elterülő trópusi botanikus parkot a brazil tájépítész 1949-től mintegy 40 éven át építette, fejlesztette 350 őshonos trópusi és szubtrópusi növényfaj és a modernista stílus rajzainak felhasználásával, hogy egy „élő műalkotást, egy tájlabortóriumot” hozzon létre. A kert nagy hatással volt világszerte a modern kertek fejlődésére. Ez a világ első modern trópusi kertje, amelyet felvettek a világörökség listájára.
