Ki nem hallott még Alcatrazról, a híres kaliforniai börtönről, amely mára népszerű turisztikai látványossággá vált San Francisco partjainál?
Olaszország saját „Alcatraz” létrehozását tervezi a Lazio és Campania közötti partoknál lévő Ponziane-szigetek szigetcsoporthoz tartozó Santo Stefano vulkanikus eredetű kis szigetén.
A Tirrén-tengerben, Nápoly közelében, Ventotene szigettől körülbelül egy mérföldre keletre található, kör alakú, körülbelül 27 hektáros kiterjedésű, a meredek sziklák mindig is megnehezítették a leszállást, ami a széltől függően csak 4 ponton lehetséges. Lakatlan, egyetlen épület áll rajta, a börtön 99 cellával, amelyet IV. Ferdinánd a Bourbon-korszakban (1794-95) épített, és 1965-ig használták.
A cél most az, hogy a „fogság helyét” kulturális és turisztikai látványossággá alakítsák át, amely Európa és a Földközi-tenger értékeit ünnepli azáltal, hogy magával ragadó élményt nyújt, kezdve a tengeri átkeléssel.
Az olasz kormány mintegy 42 millió eurós beruházást hagyott jóvá, amellyel „Olaszország Alcatrazát” látogatómágnessé kívánják átalakítani.
A sziget metamorfózisa magában foglalja egy múzeum létrehozását, amely a börtön és az érintettek történetét meséli el, a múlt emlékeire összpontosítva, beleértve a fényképeket, a rabok életrajzát és a mindennapi életet, egy olyan történetet, amely a szervezők szándéka szerint „több”, mint egyszerű megemlékezés.
Santo Stefano a kulcsfontosságú tudományos kérdések, például az emberi jogok, a szólásszabadság, a zöld politikák, a párbeszéd és az európai polgárság megvitatásának központjává válik.
Emellett lesz egy Ventotene és Európa történetének szentelt terület is. A kertet is átalakítják az építészet és a természet közötti megújult kapcsolat érdekében, a mediterrán biológiai sokféleség tiszteletben tartása mellett.
A sziget helyreállításának és megnyitásának is a lehető legkörnyezetbarátabbnak kell lennie.
2025-re a pékség, ahol a rabok a kenyeret készítették, egy gyönyörű teraszos kertté válik, ahonnan az esti aperitifeket lehet elfogyasztani, és ahonnan csodálatos kilátás nyílik Ischia szigetére és a Vezúvra.
De ez még nem minden. Santo Stefano szigete művészeti alkotóműhelyeknek, diákszállóknak és vendéglátóhelyeknek is otthont ad. Egy olyan átalakítás, amely képes visszaszerezni a terület és a történelem egy fontos darabját, és a vonzás nagyszerű pólusává tenni anélkül, hogy elfelejtené a múltját. Ez jelentős kihívást jelent: nincs áram vagy folyóvíz, nincsenek kikötőhelyek, és a partraszállás viharos tenger esetén még kenuval sem lehetséges.
Az újjáépítési projekt környezeti hatásvizsgálata jelenleg készül, és egy móló építése is folyamatban van, amely megkönnyíti a sziget megközelítését.
A börtön (c) flickr/Andrea de Natale Sifola Galiani
Santo Stefano európai jelképnek számít
Santo Stefano börtöne, amely a 18. században épült. A köztörvényes bűnözők mellett itt sínylődtek a születő olasz állam hősei, az anarchista Gaetano Bresci, aki 1900-ban meggyilkolta Umberto királyt, a fasizmus idején a fiatal Sandro Pertini, a későbbi köztársasági elnök, vagy Umberto Terracini, az Olasz Kommunista Párt egyik alapítója.
A különös épületet Francesco Carpi mérnök tervei alapján építették 1791-97 között. Mintája a nápolyi San Carlo színház volt. Patkó alakja és arányai azonosak vele. Középen áll az őrök tornya, amelyben ezer fogoly őrzéséhez elég volt 100 foglár. A körben előttük álló cellákat tökéletesen ellenőrizni tudták. Az épület három emeletén 33-33 16 négyzetméteres cellát, tekintettel a sok rabra, még ketté is osztottak. De a köralaknak köszönhetően a bebörtönzöttek is láthatták mindazokat az atrocitásokat, amelyeket társaikon a fogva tartók elkövettek.
„Ha lenne pokol, olyan lenne, mint ez a nagy színház
– írta naplójába Luigi Settembrini 19. századi olasz író és hazafi.
A Santo Stefano börtönt valójában maximum 500 elítéltre tervezték. Időnként azonban több mint 1000 elítélt volt ott, azaz cellánként nyolc-tíz rab. Luigi Podda, aki egykor életfogytiglani börtönbüntetését töltötte Santo Stefanóban, így ír erről az időszakról egyik könyvében: „Úgy gondolták, hogy kevésbé fájdalmas, ha halálra ítélik. Jobb egyenesen meghalni, mint napról napra, újra és újra, remény nélkül elpusztulni.”
Az 1950-es évektől, amikor liberálisabb szelek kezdtek fújdogálni, a börtönigazgató megengedte, hogy a földeken dolgozzanak, megválaszthatták cellájuk festésének színét, működött egy szövőműhely és a főtéren növényekből és virágokból kreált naptár jelezte az idő múlását. Aztán volt néhány nagy port felvert szökés és visszavonták az engedményeket.
Nem tudni, hány sikeres vagy sikertelen szökési kísérlet történt a börtönszigetről. A L’Isclano című újság azonban egy különösen látványos esetet ír le 1956-ból, amikor Giovanni Scalfi, a gyilkosságért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt rabnak egy lepedővel sikerült megszöknie a börtönből. Átúszott a szomszédos Ventotene szigetére, és ott felszállt egy vitorlásra. Így jutott el egészen Ischia szigetéig. De balszerencséje volt Scalfinak: a rendőrség már a parton várta.
Aztán 1965-ben a börtönt bezárták, azóta ki van téve az időjárás viszontagságainak és a vandalizmusnak, és egyre inkább pusztul. „A börtön a teljes elhanyagoltság állapotában van” – írja az „Associazione per Santo Stefano e Ventotene”. Mindenütt omladozó falakat, szakadt ajtókat és rácsokat látni. A büntetőcellák külső kerek épületének egy része összeomlott, mindenütt gaz nőtt. A börtönhöz vezető járdakövekre még mindig fel vannak vésve az egykori rabok nevei.
A börtönmúltat ma már csak 47 halom és névtelen kereszt jelzi. Ide vannak eltemetve azok az életfogytiglanra ítéltek, akiknek holtteste senkinek sem kellett.
