Törökország minden korábbinál szigorúbb lezárással próbálja megmenti a nyári szezont

2021. április 27.

Szerző: MTI / Fotó: Antalya, Törökország @pixabay

Törökországban a koronavírus okozta járvány mutatói még mindig sokkal magasabbak, mint amit az ország vezetése a turisztikai szezon megkezdéséhez kívánatosnak tart.

Törökországban csütörtöktől egészen május 17-ig minden korábbinál szigorúbb, úgynevezett “teljes lezárás” lép életbe, miután a SARS-CoV-2 koronavírus okozta járvány mutatói még mindig sokkal magasabbak, mint amit az ország vezetése a turisztikai szezon megkezdéséhez kívánatosnak tart – jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Ankarában.

Erdogan a kormányzat ülése utáni sajtótájékoztatóján elmondta: az új intézkedéscsomag április 29-én este 19 órától, megszakítás nélkül egészen május 17-én reggel 5 óráig lesz érvényben, tehát az iszlám böjti hónap, a ramadán végét követő első hétfő reggelig. A megszakítás nélkül azért hangsúlyos, mert eddig a hétköznapokra és a hétvégékre eltérő rendelkezések vonatkoztak.

A török államfő közölte, hogy a közintézmények alkalmazottai vagy távmunkában vagy “váltó beosztásban” dolgoznak tovább. Ezen felül kiemelte: minden olyan munkahely felfüggeszti tevékenységét, amely nem kapcsolódik a gyártáshoz, az élelmiszer-, valamint az egészségügyi ellátáshoz. A bankok megítélése egyelőre nem nyert bizonyosságot, viszont vasárnaponként még a szupermarket-láncok is zárva fognak tartani, amire eddig nem volt példa.

Az új rendelkezések a tartományok közti utazást is engedélyhez kötik, ez alól pedig még szállásfoglalás megléte sem jelent majd felmentést.

Az éttermek és a kávézók – miként a ramadán április közepi kezdete óta – továbbra is zárva lesznek, és csak elvitelre vagy házhoz szállításra vehetnek fel rendelést.

Az iskolák teljes mértékben online oktatásra állnak vissza, minden vizsgát elhalasztanak, illetve az óvodák is bezárnak.

Mindez összefoglalva a gyakorlatban azt jelenti, hogy a török társadalom többsége április 29. után hétfői és szombati napok között csak rövid bevásárlás vagy orvosi ellátás miatt hagyhatja el otthonát.

A török vezetés drákói lépését az indokolja, hogy a járvány harmadik hulláma a napi esetszámok tekintetében ugyan a csúcsot már maga mögött hagyta, a halálesetek még mindig rekordközeliek, és a súlyos megbetegedések száma is csak épphogy mérséklődni kezdett.

Erdogan a sajtótájékoztatón leszögezte: az a céljuk, hogy a napi esetszámokat legalább 5000 alá visszaszorítsák. A török elnök ezzel kapcsolatban jelezte: erre azért van szükség, hogy

“ne maradjunk hátra, amikor Európa megkezdi a nyitást, különben súlyos árat fizetünk a turizmustól a kereskedelmen át az oktatásig minden területen”.

Kövess minket!

Ez is érdekelhet…